SJGYblog

A 400 MFB Pont hírének margójára
2015/11/13

Mit is jelenthet, ha az MFB Zrt. saját kockázatára fog hiteleket nyújtani?

Valószínűleg olcsó hitelekkel, valamint vissza nem térítendő támogatással kombinált visszatérítendő támogatásokkal (VT + VNT) fognak előrukkolni, mivel a közvetítőknek immár nem a kamatmarzsból kell kigazdálkodniuk a program működtésének költségeit (személyi és tárgyi feltételek biztosítása, igényérvényesítési költségek megelőlegezése (adott esetben pedig viselése), az esetleges várható veszeteségekre értékvesztés és céltartalék képzése).

A 400 MFB Pont hírének margójára

Az MFB Zrt-nek olyan ösztönző rendszert kell kialakítania, mely nemcsak új ügyfelek megszerzésére, azaz a portfólió frissen tartására, hanem a minősített rész hatékony behajtására is hangsúlyt helyez. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat.

Az MFB Zrt. felkötheti a nadrágját, ugyanis több tízezer ügylet egyidejű kezelése komoly terhet fog a szervezetre róni, mely ráadásul nemrég (2015.07.01-jén) olvasztotta magába a nálánál ugyan sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkező, ám az előző EU-s ciklus visszatérítendő forrásainak szétosztásának sajátosságai miatt szintén vajmi kevés közvetlen vállalkozói ismeretekkel rendelkező MV Zrt.-t.

Csak a szokásos...

Jó magyar szokás szerint nem a meglévő VT (visszatérítendő támogatás) elosztási rendszer hiányosságait akarták kiküszöbölni, illetve a problémáit orvosolni, hanem a takarékszövetkezeti intergrációval rövid pórázon tartott takarékszövetkezeteknek és egyes, újabban szárnyaló bankoknak gründoltak piacot. A közvetítői piac újraosztása nemcsak azt fogja eredményezni, hogy a vállalkozók nem a már kialakult hálózattól tudják igénybe venni a kedvezményes forrásokat.

Ne legyen igazam, de a 180 fokos fordulat valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy a források - kizárólag a szervezeti átalakítások okán is - kihelyezései kezdetben igencsak akadozni fognak, illetve a háttérben komoly fejvakarások lesznek, hogy egy-egy helyzetet hogyan kezeljenek...

Új seprű jól seper?

A 400 MFB Pontról szóló hírek szinte mindegyike azt hangsúlyozza, hogy az új hálózatnak köszönhetően az országban sokkal több pontján (vagyis a vállalkozókhoz sokkal közelebb) lehet majd ugyanazt a szolgáltatást elérni. Ne legyenek kétségeink: társuljon bármilyen közvetítői oktatás az új VT programokhoz, a szolgáltatás színvonala enyhén szólva sem lesz egyforma mindenhol. Gondoljunk csak bármelyik nagyobb takarékszövetkezet megyeszékhelyen, illetve kisebb városban, vagy akár faluban található fiók személyzetének felkészültségbeli különbségeire...

Természetesen az előző, 2007-2013-as EU-s ciklusban is voltak különbségek közvetítő és közvetítő között. Vegyük példaként a Kombinált Mikrohitelt, valamint annak közvetítőit: voltak olyanok, melyek a VT igénylés és VNT-hez kapcsolódó "dokumentáció" (CD + nyilatkozat) leadásakor bele sem néztek az anyagba és még az átvételi elismervényt is a leendő ügyfélen keresték (mondván miért nem hozott magával), míg más közvetítők nemcsak a mikrohitel igénylést nézték át alaposan, de az "árukapcsolás" révén (nincs nyertes VT sikeres VNT nélkül) a pályázatot is átbeszélték a pályázatíróval és pályázóval, adott esetben pedig még idejében orvosolták az elkészített pályázatban maradt pontatlanságokat, sokszor megspórolva ezzel a hiánypótlást. Mondanom sem kell, melyik eljárás volt hosszabb távon kifizetődőbb mind a pályázók, mind a közvetítők számára.

A fentiek miatt álságosnak hat az a kijelentés, hogy "...az új rendszer megfordítja a támogatásigénylés eddigi logikáját, hiszen a vállalkozókat és fejlesztési igényeiket ismerő helyi szereplők testre szabott ajánlatot tudnak tenni a kis családi vállalkozásoktól kezdve a közepes nagyságú cégekig. A forráshoz jutás folyamata átláthatóbb, egyszerűbb, gyorsabb lesz." (Forrás: http://www.vg.hu/penzugy/megforditjak-a-tamogatasigenyles-logikajat-400-mfb-pontot-igernek-457094 / MTI)

Végezetül

Ha az MFB Zrt. korábbi - Mikrohitel Plusznál, Kisvállalkozói Hitelnél - hitelezési attitűdje megmarad, nem sok jóra számíthatnak a haza KKV szektoron belül az átlagos mikrovállalkozások. Mivel nem a közvetítők fogják a vállalkozások hitelképességét vizsgálni, így a rendszerbe van kódolva a legkisebb, verseny- és életképes, ám nem bankképes mikrovállalkozások (verseny)helyzetének romlása.

Egy biztos: amennyiben az MFB Zrt. nem kapja utasításba a Miniszterelnökségtől, hogy formai megfelelést követően kvázi minden igénylést fogadjanak el, úgy sem a vállalkozóknak, sem az MFB-nek nem sok babér fog teremni...