SJGY

Horizont Európa keretprogram hírek

Horizont EurópaA Horizont Európa az Európai Unió (EU) kiemelt jelentőségű, kulcsfontosságú kutatási és innovációs finanszírozási programja 2021 és 2027 között. A keretprogram célja az éghajlatváltozás kezelése, az EU versenyképességének növelése, valamint segíteni az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérését. Az előző, Horizont 2020 elnevezésű programhoz képest a Horizont Európa keretprogramban 30%-kal több forrás áll rendelkezésre az európai kutatásokra, fejlesztésekre és innovációra, valamint a legfontosabb társadalmi kihívások kezelésére. Az új program megkönnyíti az együttműködést és egyben erősíti a kutatás és az innováció hatását az uniós szakpolitikák kidolgozása, támogatása és végrehajtása terén; nemcsak munkahelyeket teremt, de egyben lökést is ad az ipari versenyképességnek és optimalizálja a beruházási hatást.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal)nemcsak részt vesz a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia előkészítésében és közreműködik annak megvalósításában, de egyben az uniós társfinanszírozásban megvalósuló programok zárását követően, kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított forrásai tekintetében felmerülő egyes feladatok ellátásában is. Ezen felül rész vesz a hazánknak nyújtott külföldi támogatások kutatás-fejlesztési és innovációs célú felhasználásában és koordinálásában, illetve közreműködik az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs céljainak elérésében, így különösen a kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramok (mint amilyen a Horizont Európa is) hazai feladatainak ellátásában (az NKFI Hivatal részletes feladatai a 344/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályozza)



Amennyiben a Horizont Európa legfrissebb pályázati és támogatási hírei felkeltették érdeklődését, kérdése lenne valamely aktuális pályázattal kapcsolatban, keressen bizalommal; a Kapcsolat link alatt megtalálja elérhetőségeimet.


A Horizont Európa keretprogram és az NKFI Hivatal legfrissebb hírei

A 2021-1.1.1-IPARJOG kódszámú pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.

A 2020-1.1.3-IPARJOG kódszámú pályázati felhívás célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.

Megszületett a döntés a "Startup factory 2023" című és 2023-1.1.3-STARTUP kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában.

Az NKFI Alapból 2023. október 13-án meghirdetett 2023-1.1.3-STARTUP pályázati felhívás keretösszeg 5,75 milliárd Ft-ra módosult.

Az NKFI Alapból meghirdetett „Gyorsítósáv” című, 2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV kódszámú pályázati felhívásra megnyílt a szakmai vélemény iránti kérelmek beadása a kfivelemeny.nkfih.gov.hu felületen.

Budapest, 2023. december 4. – Az egészséges életet segítő kutatások, fejlesztések és innovációk támogatása kiemelt fókuszterületet jelentenek mind a hazai, mind az európai pályázati források elosztása során.

A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.

Az NKFI Alapból meghirdetett „STARTUP Factory 2023” című 2023-1.1.3-STARTUP kódszámú felhívás módosításra került.

Az EU Funding & Tenders portálján 2023. november 15-étől elérhető az I3 eszköz Strand 2b felhívása. A konstrukció első alkalommal 2022-ben került meghirdetésre és gyorsan a pályázók érdeklődésének középpontjába került.

Forrás: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal