A Horizont Európa az Európai Unió (EU) kiemelt jelentőségű, kulcsfontosságú kutatási és innovációs finanszírozási programja 2021 és 2027 között. A keretprogram célja az éghajlatváltozás kezelése, az EU versenyképességének növelése, valamint segíteni az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérését. Az előző, Horizont 2020 elnevezésű programhoz képest a Horizont Európa keretprogramban 30%-kal több forrás áll rendelkezésre az európai kutatásokra, fejlesztésekre és innovációra, valamint a legfontosabb társadalmi kihívások kezelésére. Az új program megkönnyíti az együttműködést és egyben erősíti a kutatás és az innováció hatását az uniós szakpolitikák kidolgozása, támogatása és végrehajtása terén; nemcsak munkahelyeket teremt, de egyben lökést is ad az ipari versenyképességnek és optimalizálja a beruházási hatást.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal)nemcsak részt vesz a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia előkészítésében és közreműködik annak megvalósításában, de egyben az uniós társfinanszírozásban megvalósuló programok zárását követően, kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított forrásai tekintetében felmerülő egyes feladatok ellátásában is. Ezen felül rész vesz a hazánknak nyújtott külföldi támogatások kutatás-fejlesztési és innovációs célú felhasználásában és koordinálásában, illetve közreműködik az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs céljainak elérésében, így különösen a kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramok (mint amilyen a Horizont Európa is) hazai feladatainak ellátásában (az NKFI Hivatal részletes feladatai a 344/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályozza)
Amennyiben a Horizont Európa legfrissebb pályázati és támogatási hírei felkeltették érdeklődését, kérdése lenne valamely aktuális pályázattal kapcsolatban, keressen bizalommal; a Kapcsolat link alatt megtalálja elérhetőségeimet.
A Horizont Európa keretprogram és az NKFI Hivatal legfrissebb hírei
Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kutatásmenedzsment Szakmai Nap a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szervezésében, ezúttal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karral együttműködésben.
Új utakon a környezetbarát víztisztítás
Az IMSYS Kft. és a HOLOFON Zrt. együttműködése környezettudatos megoldást kínál a víz- és szennyvízkezelés problémájára. A két magyar vállalkozás a különböző ferrátok víztisztításra való felhasználását, valamint a ferráttermékek hatékony szállítását lehetővé tevő új csomagolóanyag kifejlesztését tűzte ki céljául. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósult projekt eredményeként hatékonyan kezelhetők a biológiailag szennyezett vizek, egy úszómedencétől kezdve akár a kórházi szennyvízig, de ugyanez a megoldás például a katasztrófavédelemben is jól hasznosítható, hiszen természeti csapások esetén kálium-ferrát alkalmazásával a szakemberek már a helyszínen gyorsan fertőtleníthetnék az ivóvizet.
A "Kutatási eredmények piacra vitele – A tervezőasztaltól a tárgyalóasztalig" című konferencia, a 10 éves NKFI Hivatal jubileumi rendezvénysorozatának második eseménye. A konferencia az NKFI Hivatal és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) szoros együttműködésben valósul meg. Szakmai stratégiai partnereink a Magyar Innovációs Szövetség, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Stradamus Zrt., a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat.
Beszélgetés Pakucs Jánossal munkáról, innovációról, tanításról és sportról
Óceánok: az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás (Oceans: Climate Change Mitigation and Adaptation)
A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.
2025. május 10-16 között, az Egyesült Államokbeli Ohioban rendezik az ifjúsági tudományos versenyek világbajnokságát, amelyen hazánkat két kiemelkedő teljesítményt nyújtó gimnazista, Raposa Bálint és Vida Ákos képviseli. Bálint az akkumulátorok teljesítménynövelésével, Ákos a 3D nyomtatás továbbfejlesztésével bizonyított a hazai innovációs versenyeken és kvalifikálta magát a nemzetközi megmérettetésre. Az International Science and Engineering Fair (ISEF) a világ minden tájáról közel 1800 középiskolás diákot fogad minden évben, hogy megmérkőzzenek az értékes díjakért.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (a továbbiakban: KIM), mint szakminisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) – a kormányzati tudománypolitikáért és annak koordinációjáért, valamint a tudománydiplomáciáért való ágazati kormányzati felelősségi körükben eljárva – közös pályázatot hirdet tudományos és technológiai szakdiplomata (”TéT attasé”), beosztott diplomata külszolgálati munkakör betöltésére a következő állomáshelyen: Magyarország Főkonzulátusa, Stuttgart (Németország)
Módosult a 2024-1.2.4-KDT pályázati felhívás
Módosult a „A Horizont Európa digitális kulcstechnológiák (KDT) partnerségbe való bekapcsolódás támogatása” című és 2024-1.2.4-KDT kódszámú pályázati felhívás.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Fiatal Kutatók Akadémiájával, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközponttal és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karával együttműködésben online workshopot szervez a Marie Skłodowska-Curie Postdoctoral Fellowships (MSCA PF) ösztöndíjprogramjáról.